Nagyiratos története a XV. századig nyúlik vissza: első írásos említése 1446-ból való, mint templommal rendelkező település. Aztán a török uralom idején teljesen elnéptelenedett, és az 1717-es Mercy-féle térképen már lakatlan pusztaként szerepelt.
Történelmi mércével az elnéptelenedés csak rövid periódust ölelt fel, mert 1787-ben Szalbek György földesúr felvásárolta a nagyiratosi pusztát. Célja a falu felélesztése volt, ezért 1810-1820 között dohánytermesztő palócokat telepített ide. Nagyiratos, amelyet dohánykertész falunak is neveztek, 1919-ig a szomszédos Kisiratoshoz tartozott.
A Szalbek-korszak nem tartott hosszú ideig, mert 1850-ben a település a gróf Nádasdy család tulajdona lett. A dohánytermesztés visszaesett, a lakoság elszegényedett, ráadásul a gróf magas adókat vetett ki. Ezért aztán 1859 szeptember 29-ről 30-ra virradó éjszakáján (Szent Mihály éjszakáján) 162 család közel ezer tagja egyszerűen megszökött Nagyiratosról és Mezőkovácsháza pusztájában megalapították Nagybánhegyest.
A Nádasdy család a hirtelen megcsappant lakosságot Magyarpécskáról betelepített, szintén palóc származású katolikus hívekkel pótolta.
A nagyiratosiak, Bonnaz Sándor csanádi püspök anyagi támogatásával 1875-ben kis templomot építettek Szent Julianna vértanú tiszteletére. 1919-ben önálló egyházközséggé vált, és 1936-37 között az első plébános, Kiss Károly irányításával egy jóval nagyobb templom épült a Szent Őrangyalok tiszteletére.
Amint említettük, 1919-ben önálló községgé vált. 1924-től Kétegyházáról, Battonyáról, és Magyarcsanádról román telepesek költöztek Nagyiratosra, és a meglévő öt mellé két új utcát hoznak létre. 1929-ben, az aradi Koncz Tabakovits tervezésével egy kis imaházat-kápolnát építettek, az első itt szolgáló pap Ioan Crişan volt. Őt Ioan Popovici (1965-1981), Gheorghe Moţ (1990-ig) követte. Az új ortodox templom a kápolna kibővítésével, a toronnyal 1968-1975 között épült.
Nagyiratos ismert és elismert kendertermesztő vidék. A II. Világháborúig, a dokumentumok szerint négyszáz családnak volt szerződése – nagyiratosiak mellett kisiratosiak, sofronyaiak, mácsaiak, szentlányiak is –, ők több mint ezer hektáron termesztettek. A velük szerződő vállalat magot, ha kellett pénzbeli előleget is adott.
A vállalatot 1948. június 11-én államosították, november 16-tól Ilie Rusut nevezték ki igazgatónak, ő, „Június 11. Állami Ipari Vállalat” néven be is jegyeztette a céget a megyei iparkamaránál. A vállalat élén 1961-1966 között Benczik Sándor állt, őt Ion Paulescu követte. A ’60-as évek masádik felében az éves termelés, a nagylaki feldolgozónak is köszönhetően, elérte az ezer tonnát.
1995-ben 300-an dolgoztak a cégnél (Carin S.A.), 1997-ben privatizálták, egy német vállalat vásárolta meg, 2003-tól azonban, a tulajdonosváltás eredményeként a kenderfeldolgozó csődbe jutott, és ma már csak a régi épületek maradványai láthatóak.