Karácsonyi Bál

December 25-én, hétfőn Karácsonyi Bált szervez Nagyvarjason a kultúrotthonban a helyi asszonykórus. A zenét Czank Miklós (Öcsi) szolgáltatja, a szervezők büfét, tombolát biztosítanak, de nem maradnak el a meglepetések sem.

Helytörténet

Nagyiratos története a XV. századig nyúlik vissza: első írásos említése 1446-ból való, mint templommal rendelkező település. Aztán a török uralom idején teljesen elnéptelenedett, és az 1717-es Mercy-féle térképen már lakatlan pusztaként szerepelt. Történelmi mércével az elnéptelenedés csak rövid periódust ölelt fel, mert 1787-ben Szalbek György földesúr felvásárolta a nagyiratosi pusztát. Célja a falu felélesztése volt, … mai mult…

Biztos győzelem

Vasárnap, az 5A Liga XI. fordulójában a Nagyiratosi Testvériség focicsapata biztos, 4-0-ás győzelmet aratott hazai pályán az Aradi Atletico ellen. Ezzel a győzelemmel a fiúk a harmadik helyen állnak Mácsa és Tornya mögött. November 12-én 14.00 órától kerül sor a szomszédok rangadójára: Kisiratos-Nagyiratos.

A Retim gyűjti a hulladékot

A temesvári székhelyű Retim Ecologic Service Rt. nyerte meg a szelektív hulladékgyűjtésre kiírt közbeszerzési pályázatot Arad megye I-es számú övezetére. Ennek az övezetnek része Nagyiratos is a hozzá tartozó falvakkal. A Retimnek hat hónap áll rendelkezésére, hogy aláírja a szerződést a polgármesteri hivatallal. Időben értesítünk minden fontos tudnivalóról. Fotó: illusztráció

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support